
Nevezési szabályzat

A "Pápa hangja" énekverseny célja, hogy korosztályonként és műfajonként lehetőséget biztosítson az előadóművészeti tehetségek bemutatkozására, akik az ország minden szegletéből jelentkezhetnek. A verseny lebonyolítása az alábbi nevezési és részvételi szabályok szerint történik:
1. Korosztályi besorolás
A verseny az alábbi korosztályokban kerül meghirdetésre: Junior (6–12 év), Ifjúsági (13–18 év), valamint Felnőtt (19 éves kortól). Duett produkció esetén a korosztály meghatározásánál az idősebb versenyző életkora az irányadó.
2. Műfaji kategóriák
A verseny két műfaji kategóriában zajlik: könnyűzene (pop, rock, soul, R&B, rádióbarát feldolgozások stb.), valamint musical (színpadi musicalek dalai, magyar vagy idegen nyelven). A műfaji besorolást a nevező a jelentkezéskor köteles megjelölni. A szervezők indokolt esetben fenntartják a jogot a műfaji átsorolásra.
3. Nevezések száma
Egy versenyző korosztályonként és műfajonként egy dallal indulhat. Ennek megfelelően egy versenyző ugyanabban a korosztályban egy könnyűzenei és egy musical produkcióval is nevezhet. Ugyanazon műfajon belül több nevezés nem engedélyezett. A műfaji kategóriák egymástól függetlenül kerülnek zsűrizésre és értékelésre.
4. Az előadások időtartama és technikai feltételei
Az előadott dal maximális hossza 3 perc, musical
kategóriában indokolt esetben legfeljebb 3 perc 30 másodperc. A megadott
időkeret túllépése pontlevonást vagy kizárást vonhat maga után.
Az előadás történhet zenei alapra vagy – előzetes egyeztetést követően – élő
hangszeres kísérettel. A zenei alapnak jó minőségűnek, torzításmentesnek kell lennie; háttérvokál használata megengedett. A technikai
hibákért (hibás fájl, nem megfelelő formátum) a szervezők felelősséget nem
vállalnak.
5. Zsűrizés és értékelés
A zsűri az előadásokat minden esetben az adott korosztályhoz és műfajhoz igazodva értékeli. Az összehasonlítás kizárólag azonos műfajon belül történik. Az értékelés alapját képezi az intonáció, a ritmusérzék, a technikai biztonság, a hangterjedelem, a színpadi jelenlét, valamint az előadásmód és az egyéniség. A könnyűzenei kategóriában kiemelt szempont a stílusérzék, a hitelesség, a közönséggel való kapcsolatteremtés és a dal érzelmi tartalmának átadása. A musical kategóriában különösen fontos a karakterábrázolás, a szövegérthetőség, az érzelmi kifejezőkészség és a színpadi játék. Duett produkciók esetén a zsűri külön értékeli a hangok összhangját, a közös ritmust és dinamikát, valamint a színpadi partnerkapcsolatot.
6. Etikai szabályok
A versenyzők kötelesek a verseny során egymással, a zsűrivel és a szervezőkkel szemben tiszteletteljes magatartást tanúsítani. Trágár, sértő, gyűlöletkeltő tartalmú dal vagy előadás nem engedélyezett. A zsűri döntése végleges, azzal szemben óvásnak helye nincs.
Adatkezelési tájékoztató
A nevezés benyújtásával a versenyző – kiskorú esetén törvényes képviselője – hozzájárul ahhoz, hogy a szervezők a jelentkezés során megadott személyes adatokat a verseny lebonyolítása céljából kezeljék. A kezelt adatok köre különösen a névre, életkorra, elérhetőségi adatokra és a nevezési információkra terjed ki.
A rendezvény során fotó- és videófelvételek készülhetnek. A nevezéssel a résztvevő hozzájárul ahhoz, hogy ezek a felvételek a rendezvény dokumentálása és népszerűsítése céljából online és nyomtatott felületeken felhasználásra kerüljenek. A szervezők vállalják, hogy a személyes adatokat harmadik fél részére nem adják át, és azokat a hatályos adatvédelmi jogszabályoknak megfelelően kezelik.
A nevezések ára:
4000 Ft/szólódal
6000 Ft/duett
Jelentkezési határidő: 2026. április 17. (jelentkezések száma az idő függvényében kategóriánként korlátozott)